A non-profit mikrofinanszírozásra igenis szükség van!
Fontos eredményekkel zárult az RVA társszervezésében megtartott nemzetközi mikrofinanszírozási workshop Budapesten
2016. március 9-én került sor Budapesten a „Magyar Mikrofinanszírozó Szektor előtt álló finanszírozási lehetőségek” című nemzetközi workshop megtartására. A rendezvény az Európai Unió EaSI programjának technikai segítségnyújtási komponensén keresztül valósult meg, szervezői külföldi szervezetek – többek közt a European Microfinance Network és a Frankfurt School –, a Magyar Mikrofinanszírozási Hálózat és konzorciumvezető szervezete, az RVA voltak.
A rendezvény aktualitását az adta, hogy hamarosan elérhetővé válnak az EU által támogatott új mikrohitelezési konstrukciók, de még kérdéses, hogy a régebbi közvetítői kör hogy tud ebben szerepet vállalni. A non-profit mikrofinanszírozó szervezetek (helyi vállalkozásfejlesztési alapítványok) Magyarországon több évtizedes múlttal rendelkeznek, nagy hatékonysággal tudják elérni célközönségüket, a mikro- és kisvállalkozókat, és számos jó gyakorlatot tudnak felmutatni helyi és EU-s mikrohitel-alapok kezelése terén. Egyértelmű ezek alapján, hogy az új EU-s ciklusban is szeretnének bekapcsolódni a források közvetítésébe.
Ennek megfelelően a rendezvény fő célja az Európai Bizottság új eszközeiről, és a hazai lehetőségekről való tájékoztatás volt, és a nagy számban megjelent résztvevők is főként non-profit mikrofinanszírozókat, valamint a pénzügyi Zrt-ket képviseltek.
Az első workshop az új EU-s mikrofinanszírozási pénzügyi eszközöket mutatta be a közönség számára. Cornelia Andrei, az Európai Bizottság Foglalkoztatás, Szociális Ügyek és Társadalmi Befogadás Főigazgatóságának munkatársa az EaSI programban rejlő lehetőségeket ismertette. Silke Mueffelmann, az EaSI Technical Assistance csoportvezetője a technikai segítségnyújtás keretében biztosított szolgáltatásokról beszélt, melyekkel a nem banki mikrohitelezők fejleszthetik működésüket. Stefan Oberbichler befektetési igazgató bemutatta az Európai Befektetési Alap új eszközeit és alapjait a nem-banki mikrofinanszírozók működésének támogatása érdekében, összhangban az EU 2020-as célokkal.
A nagy érdeklődésre számot tartó második workshop a magyar finanszírozási és támogatási lehetőségeket járta körül. Szabó Krisztina Júlia, a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság osztályvezetője a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) prioritásait ismertette. A GINOP pénzügyi eszközöket is tartalmaz, mely az MFB Pont értékesítési hálózat keretében lesz hozzáférhető a KKV-k számára különböző kedvezményes vagy akár támogatással kombinált hiteltermékek formájában.
Dr Nyikos Györgyi, a Magyar Fejlesztési Bank igazgatója bemutatta az MFB kibővült tevékenységi köreit, különös tekintettel az EU-s támogatású pénzügyi eszközök kihelyezésére. Megerősítette, hogy ismét elérhetőek lesznek a kombinált hiteltermékek, és 2016-ban a kihelyezendő források több mint 75%-a meghirdetésre kerül, akár a valaha volt legalacsonyabb ügyfélkamatokkal.
Bencze Szilvia, a Mezőgazdasági Minisztérium pénzügyi referense az agrár-kisvállalkozások szemszögéből közelítette meg a KKV-finanszírozás témakörét. A legtöbb ilyen vállalkozás piacképes, de méretük miatt nem bankképes, ezért javasolt egy nekik testreszabott pénzügyi eszköz kidolgozása a Vidékfejlesztési Programon belül.
Simó Balázs főosztályvezető a nemrég alakult Magyar Fejlesztési Központ híd szerepét mutatta be az európai szervek, magyar fejlesztéspolitikai intézmények és a végső kedvezményezettek között.
Kovács Dávid, a Carion Zrt vezérigazgatója előadásában elmondta, hogy pénzügyi Zrt-ként hogyan pályáztak sikerrel – eddig egyedül Magyarországról – az Európai Beruházási Alap forrásainak közvetítésére, és milyen tapasztalatokat nyertek a forráskihelyezés során.
Ezt követően egy kerekasztal-beszélgetés keretében az Európai Bizottság által kidolgozott „Európai Mikrohitelezési Eljárási és Beszámolási Szabványok” – röviden: magatartási kódex – alkalmazásának gyakorlati kérdéseiről értekeztek a résztvevők, Jorge Ramirez Puerto, az Európai Mikrofinanszírozási Hálózat ügyvezetőjének modelálásával. A magatartási kódex bevezetését követően akkreditáción esnek át a mikrofinanszírozó szervezetek, mely követelmény lehet EU-s programokban való részvétel esetében.
Az elhangzott előadások és a kötetlenebb szakmai párbeszéd során kirajzolódott: a non-profit mikrofinanszírozásra továbbra is nagy szükség lesz, hiszen olyan speciális célcsoportot tudnak megszólítani, mely a bankok számára nem számít célközönségnek, de a helyi gazdasági életben fontos szerepet tölt be. Egyes szektorokban, mint pl. a mezőgazdaság, halmozottabban találunk ilyen életképes mikrovállalkozásokat, melyek növekedési esélyét csak a non-profit mikrofinanszírozás képes biztosítani. Ezért jó helyen kopogtatnak a hazai vállalkozásfejleszési alapítványok, amikor szerepük megerősítése érdekében részt kívánnak venni az EU-s és hazai pénzügyi eszközök közvetítésében – lehet összegezni a workshop tapasztalatait.